Ti is szeretitek a fahéjas szilva illatát ??
Én imádom úgyhogy ez is szappanba került :D
Készítettem egy jó erős tea főzetet lehűtve feloldottam benne a lúgot . Választottam néhány jó kis olajat, Sf-nek most a ricinus olajat használtam . A tetejét megszórtam némi fahéjjal és beleszórtam néhány teafiltert hogy radírozáshoz is lehessen használni.
Bőrünk legtöbb elváltozására, betegségére jótékonyan hat a ricinusolaj.
Gyógyítja az égéseket, kisebb vágásokat, valamint kiváló segítség, ha
leégtünk a napon, a ricinusolaj segítségével ugyanis enyhül az égés
okozta fájdalom és könnyebben regenerálódik a bőr.
Emellett
fantasztikus kondicionáló, stimulálja a bőrünk kollagén és elasztin
termelődését, ezáltal hozzájárul, hogy bőrünk feszesebb, üdébb és
fiatalosabb legyen. Egyben hatékonyan lép fel a szem alatti sötét
karikák ellen is.
Köszöntelek az oldalamon!
Ha Te is szereted a kézzel készült natur háziszappanokat, akkor itt a helyed :)
Én teljesen beleszerettem úgy a készítésébe mint a használatába, és ígyekszem itt a lehető legtöbb infóval szolgálni.
Ha kérdéseitek, észrevételeitek vagy akár egyéni igényetek lenne. Írjatok bátran, rendeléssel kapcsolatban is ide írhattok!
enciszappanmaniaja@gmail.com
Kövessetek a facebookon is:
https://www.facebook.com/EnciSzappanmaniaja?ref=hl

2013. november 15., péntek
Virágos mozaik szappan
Ezt a szappant két napig készítettem......első nap a virágok születtek meg aztán miután másnap kivettem a formából egyből raktam is az akkor készült friss szappanmasszába. Mikor ez is pihent egy napot felvágtam hát íme ilyen lett. Igyekezetm úgy felvágni hogy az átfedések ne ütközzenek ki .
Szerettem volna ha ez a szappan minden tekintetben extra lenne így hát extra negy lett és extra ápoló hatással bír köszönhetően a Sf-ként hazsnált sárgabarackmagolajnak!!
A sárgabarack magjának olaja minden bőrtípusra ajánlható, jól táplálja a vízhiányos, gyulladásra hajlamos, érzékeny és öregedő bőrt. Nagyon jó hatással van a heges bőrszövetre.

Tzatziki szappan
Nálam a nyár nagy kedvence a Tzatziki (görög joghurtos uborkasaláta)volt.
Úgy gondoltam szappanban sem lehet rossz párosítás a joghurt az uborkával és a mentával. Természetesen saját kertemből származnak a zöld alapanyagok ;)
Összetevői : oliva olaj, kókuszvaj, pálmaolaj, szőlőmagolaj, és Sf shea vaj .

Citromfüves Szappanom
Néhány éve ültettem citromfüvet a kertembe mára már szép nagy bokor lett belőle.
Imádom az illatát és gyógynövényként is a kedvenceim közzé tartozik.
Így természetesen szappanként is egyik kedvencem lett!!!
Miből is készült ez a csodás szappanka?
Olivaolaj, kókuszolaj, napraforgó olaj, kecsketej, citromfű főzet, NaOh Superfatnak Jojoba olajat használtam és hogy picit feldobjam korábban készített apró fehér szappankákkal díszítettem!
Hosszantartó hidratálást nyújt.
Nyugtatja az irritált érzékeny bőrt.
A jojoba olajnak köszönhetően :Megköti a bőr nedvességtartalmát, így lágyítja, és nedvesen tartja azt.
Gyulladás csökkentő hatású

2013. május 8., szerda
Agyagot a szappanba!
Szívesen használok különböző agyagokat a szappanjaimba, hogy Ti is értsétek miért ime néhány fontos tudni való az agyagok jótékony hatásairól!
A rózsaszín agyag
A zöld agyag
Az igazán zsíros, gyulladt bőrre van nagyszerű hatással, hiszen szívóereje a legnagyobb, így minden oda nem illő anyagot egyszerűen kiszippant a bőrből. Mindemellett fertőtlenítő és vérzéscsillapító hatása is van, a gyulladt pattanásokra tehát ez a legjobb megoldás.
A sárga agyag
Szuper gyógyító hatása van, így például ekcémára, de akár herpeszre is kiváló. A sárga agyag egy közepes zsírmegkötő képességű agyag, amely nem csak a szennyeződéseket szívja ki a bőrből, hanem még a felesleges faggyút is eltávolítja. Mint minden agyag, finoman hámlaszt, eltávolítja az elszarusodott hámsejteket, ezzel utat nyit a bőr megújulása, regenerálódása felé, elősegíti a bőr oxigénfelvételét.
A fehér agyag
Leginkább a vízhiányos bőrre jótékony, hiszen erőteljes nyugtató hatással rendelkezik. Egy természetes és tiszta ásványi anyag, mely széles felhasználási lehetőséggel bír. Ez az agyag nagyon jó az érzékeny bőrre. Serkenti a vérkeringést, miközben gyengéden hámlaszt és tisztít. Mivel nem von ki vizet a bőrből, ezért jó az összes fajta száraz bőrtípusra. Rendszeres használatával a bőr sima lesz és üde. Visszaállítja a bőr normális zsírtartalmát. Nem borítja fel a bőr zsír háztartását, fantasztikus ápolószere az érzékeny, száraz bőrnek. A fehér agyag a legfinomabb kozmetikai agyag
A rózsaszín agyag
Színét a benne lévő vasoxid adja, melynek enyhe összehúzó, fertőtlenítő hatása
van.
Az agyag olyan, mint az itatóspapír, kivonja a mérgező, káros anyagokat.
Kiváló méregtelenítő. A bőrön keresztül kivonja a szervezetünkben lévő káros anyagokat, és ásványi anyagokat juttat a szervezetünkbe.
Hatása:
Méregtelenítő, fertőtlenítő, sebgyógyító, energetizáló és fiatalító

Himalája só szappan újra!
Nagyon sokan kerestetek meg azzal, hogy problémás pattanásos bőrre is tudok e adni szappant.
Én bátorkodtam mindenkinek ajánlani a Himalája sószappant, és úgy tűnik eddig mindenkinek bevált.
Nagyon köszönöm a sok sok pozitív visszajelzést :)
A legutóbb készültekhez zöld agyagot is használtam, hogy a problémás bőrű fiúknak se okozzon gondot, hogy esetleg egy rózsaszín szappan díszeleg a fürdőszobájában :)
De ne csak a színre menjünk.
Nézzük meg mi mindenre jó a zöld agyag:
Az igazán zsíros, gyulladt bőrre van nagyszerű hatással, hiszen szívóereje a legnagyobb, így minden oda nem illő anyagot egyszerűen kiszippant a bőrből. Mindemellett fertőtlenítő és vérzéscsillapító hatása is van, a gyulladt pattanásokra tehát ez a legjobb megoldás.
Én bátorkodtam mindenkinek ajánlani a Himalája sószappant, és úgy tűnik eddig mindenkinek bevált.
Nagyon köszönöm a sok sok pozitív visszajelzést :)
A legutóbb készültekhez zöld agyagot is használtam, hogy a problémás bőrű fiúknak se okozzon gondot, hogy esetleg egy rózsaszín szappan díszeleg a fürdőszobájában :)
De ne csak a színre menjünk.
Nézzük meg mi mindenre jó a zöld agyag:
Az igazán zsíros, gyulladt bőrre van nagyszerű hatással, hiszen szívóereje a legnagyobb, így minden oda nem illő anyagot egyszerűen kiszippant a bőrből. Mindemellett fertőtlenítő és vérzéscsillapító hatása is van, a gyulladt pattanásokra tehát ez a legjobb megoldás.
Kávés szappan kecsketejjel
Ehhez a szappanhoz frissen főzött kávét használtam folyadéknak.
Őrölt kávét is tartalmaz,
ezáltal a bőrt finoman radírozva hozzájárul az értékes anyagok könnyebb
felszívódásához.
A kávé koffein tartalmánál fogva nagyon jó élénkítő hatással van a
fáradt bőrre, valamint főzés után segít eltávolítani a kézről
,a kellemetlen szagokat (pl.: fokhagyma, hal).
Superfatként kakaóvajat használtam amit még ráadásnak kecsketejporral egészítettem ki hogy még nagyobb ápoló hatást érjek el!
Levendulás Baba Szappan Kecsketejjel
A körömvirágos baba szappan nagyon bejött mindenkinek ezért úgy gondoltam megpróbálom most levendulával is !
Olíva olajban áztattam jó sok szárított levendulát pár hétig, időnként meg meg kevertem. Aztán szépen összeturmixoltam hogy egy csepp levendula se vesszen kárba ez adta az olíva olaj nagy részét. A folyadék mi más lehetne mint jó erős levendula főzet.
Szerettem volna egy igazán babás szép szappant, de mikor leturmixoltam a levendulás olajat olyan zöld lett hogy csak ámultam....persze mikor a lúgoldattal össze keveretem barna lett így végül kaptam egy barnás zöldes szappant :) Egy picuri kozmetikai pigmenttel elbolondítottam így néhol meg jelennek lilás árnyalatok Természetesen a superfatról sem feledkeztem meg ami baba szappannál mi más is lehetne mint a jól bevált sheavaj.A kecsketejport szintén a trace állapotnál adtam hozzá, így minden értékes ápoló hatása megmarad!! Az illatát természetesen erősítettem levendula illóval.
És íme az eredmény :)

2013. április 7., vasárnap
Narancsos mák szappan
Igyekszem mindig úgy alakítani a receptjeimet, hogy a lehető legjobb szappan készüljön belőle.
Ennél a szappannál is nagyon figyeltem az arányokra így egy szuper ápoló hatású szappant kaptam.
Olivaolajat, kókuszvajat és extraápolóként shea vajat raktam bele.
Mint tudjuk az oliva olaj lágyítja fiatalítja a bőrt. A shea vajnak pedig magas az A és E viatmin tartalma és tökéletes ápolója a száraz bőrnek.
A szükséges folyadék mennyiséget frissen facsart narancslé adta és a közepében található mák enyhén radírozza a bőrt.

2013. április 6., szombat
Színes szappankák
Úgy gondoltam tervezek magamnak egy új szappanöntő formát, amiben olyan szappant tudok készíteni ami lehet akár téglalap akár kocka és úgy kreálom a tetejét ahogy épp tudom .......:) így hát elcipeltem páromat egy barkács üzletbe megadtam a méreteket a többit rábíztam!
Mikor kész lett egyből ki is próbáltam, és igyekezetem színesíteni a készletet :) előtte persze sokat agyaltam hogyan is fogjak neki és íme ez lett az eredmény!
Kecsketejes Jázmin szappan:
Olivaolaj, Pálmavaj, Kókuszolaj, Szőlőmagolaj Napraforgó olaj,
Sf:Sheavaj,
Szuper kis ápoló szappan lett belőle száraz bőrre!
Kecsketejes rózsa szappan:
Olivaolaj, Kókuszolaj, Pálmavaj, Sheavaj,
SF:Szőlőmagolaj
Extra ápoló szappan a szőlőmagolajnak köszönhetően száraz öregedő bőrre kiváló!

Kecsketejes kókusz szappan
Legutóbbi bevásárló körutamon szemem elé került az az igazi 100 %-os tisztaságú, hideg sajtolással nyert szűz, finomítatlan kókuszolaj.
Mikor megéreztem az illatát hááát nem tudtam ellen állni. Rögtön össze állt a fejembe egy új szappan recept amibe természetesen helyet kapott némi kókuszreszelék, és Superfatként ezt a finom illatú kókusz olajat használtam! Emellett tartalmaz még Pálmavajat,oliva olajat, szőlőmagolajat, kecsketejport, és egy leheletnyi kakaóport csak hogy tényleg olyan sütis legyen :)

2013. március 27., szerda
Szappanok érési ideje
Szappanjaimat hideg eljárással készítem melynek lényege, hogy
különféle zsírokat és olajokat lúgoldattal elszappanosítok. A szappan
kiöntése és megszilárdulása után több hétig (min. 4 hétig) kell érlelni
őket,amíg beáll a bőrnek kedvező ph érték.A kész szappan ph értéke 8-10.5-ig változhat. Az ipari szappanok
általában 10.5-esek, a kézzel készült szappanok ph értéke 8.5
is lehet. A kézműves szappanok többsége ezzel az eljárással készül.
Honnan tudjuk hogy kész a szappan?
Ez egy fontos kérdés. Ha a szappan felvágás után pihent már pár hetet, azaz ért, akkor tesztelhetjük, hogy alkalmas-e a használatra.
Használati próba: a kész szappant használhatod először kézmosásra, majd ha semmilyen kellemetlent nem tapasztalsz, próbáld meg az érzékenyebb részeknél is, pl. hónalj. Ha a bőröd viszketni kezd, vagy csíp, fáj a szappan használatától, akkor érleld még a szappant egy pár hétig, és próbáld újra.
Én mindig feltüntetem a szappanjaimon hogy mikortól használható! Ettől függetlenül érdemes előbb tesztelni mert nem mindenkinek egyformán reagál a bőre.

2013. március 26., kedd
Superfat
Sokan érdeklődtetek mi is az az SF a szappanjaimban.
Superfat:
Ez a neve annak az eljárásnak, ami során extra adag olajat teszünk a szappanba,vagyis a szappankészítés szalag fázisában (super trace állapotnál) extra adag – a bőr számára nagyon jó minőségű (bázisolajat) – olajat teszünk a szappanba, hogy minél jobb bőrápoló tulajdonságokkal rendelkezzen (magyarul ezeket az olajakat – pl. jojobaolaj, szőlőmagolaj stb.-, vajakat – kakaóvaj, sheavaj stb.- nem szappanosítjuk el azért, hogy jobban ápolják a bőrt)
Itt a superfat a rózsaszín agyaggal együtt került a szappanba!

2013. március 21., csütörtök
Zöldagyagos kecsketejes szappan
Mivel elég sok Úri ember is megtisztelt bizalmával, úgy gondoltam készítek most egy olyan szappant amit teljesen magukénak érezhetnek.
Ez lett a zöld agyagos kecsketejes szappan bergamott illóval!!
Néhány szó a zöld agyagról: Színét a benne található réztartalmú anyagoknak köszönheti
Natúr kozmetikai jelentőségét tisztító, méregtelenítő, puhító, hámsejt eltávolító hatása adja. A 3-5 rétegű ásványi szerkezet minden más agyagnál erősebben vonzza magához a szennyeződéseket, így használata után a bőr megújult, puha és sima lesz. A zsíros, pattanásos bőrre rendkívül jótékony tisztító, gyulladáscsökkentő, méregtelenítő hatása miatt.

Extra ápolónak shea vajat használtam A shea vaj "titka", hogy összetétele sokban hasonlít az emberi bőrt védő
természetes emulzió összetételére, vitamintartalma pedig szinte
tökéletes bőrápolóvá teszi.
A bergamott illó pedig a bőrproblémákat gyógyítja: ekcéma, herpesz, szájfekély, pikkelysömör, pattanások, rovarcsípés.
2013. március 16., szombat
Csipkebogyós, hibiszkusz szappan
A csipkebogyó bőrkondicionáló, bőrlágyító, nagyon hatásos a normál, az
érzékeny, problémás bőr ápolására egyaránt. A hibiszkusz frissítő,
segíti a bőr megújulását, feszesítő hatású.
Extra ápolónak kakaóvajat használtam:
aminek nagyon kellemes csoki illata van. Keményíti a szappant, és lágyabbá teszi a bőrt, csodaszer a száraz bőrre.
Illatát a Rózsafa illó olajal tettem még finomabbá

Rózsafa szappan
Extra hidratáló hatású szappan száraz, öregedő bőrre ajánlom.
Plusz ápolóként szőlőmag olajat használtam, ami a bőr simaságát, rugalmasságát biztosítja, megelőzi korai öregedését, képes a kollagén szöveteket regenerálni, növekedésüket stimulálni, a petyhüdt bőr állapotát javítani. A bőrbe könnyen és gyorsan felszívódik, különösen alkalmas száraz, érett bőr ápolására.
Szinét a rózsaszín agyag adja: A különböző típusú agyagok közül ez a leggyengédebb ápolószer, ezért száraz és érzékeny bőrre is használható.Alkalmazásával gyengéden megtisztíthatjuk a száraz bőrt, fokozhatjuk a vérellátását, és eltávolíthatjuk az elhalt hámsejteket, így az selymesebbé és puhábbá válik. Az akne és más bőrelváltozások kezelésére, méregtelenítésre, és a megégett bőr helyreállítására is alkalmas.
Illatát pedig a rózsafa illó olaj biztosítja
Enyhíti az ekcéma viszketését, a bõr duzzadtságát. Bőrregeneráló és erőteljesen csökkenti a ráncosodást és a szem körüli szarkalábakat. Kiegyensúlyozza a zsíros és a száraz bõrt is. Megnyugtatja az érzékeny és gyulladt bőrt

Baba szappan
Mivel egyre inkább kételkedek a boltok polcain található kozmetikumokban, így össze állítottam egy jó kis baba szappan receptet.
Teljesen illat és színezőanyag mentesen készítettem jó sok shea vajjal és erős körömvirág főzettel.
A körömvirág az egyik leghasznosabb és sokoldalúbb gyógynövényünk. A bőrbetegségek gyógyítója, a szépségápolás nélkülözhetetlen alapanyaga, gyulladásgátló, antibiotikus, imunstimuláns,bőrelváltozások felületi kezelésére, olajos kivonatának hámosító és bőrképző hatása van.
A shea vaj legfontosabb alkalmazási területe a bőrápolás. Összetételéből adódóan a finomítatlan, kezeletlen shea vaj önmagában is bőrápoló hatású. Gazdag zsírsav-tartalma mellett sok A, E és F vitamint tartalmaz.

Illatosítás
Essék pár szó a szappanok illatosításáról:
Én személy szerint kizárólag jó minőségű 100%-os illóolajokat használok.
Ettől függetlenül sok szappan mégsem olyan illatos mint várnánk.
Hogy miért? Elárulom azt is :) 1 kg szappanhoz minimum 10 ml illóolajra van szükség.
Joggal kérdezhetitek: Ilyen sok illóolaj? De hát az egy vagyon! csak nem azt akarod mondani, hogy az illat a szappan legdrágább alkotóeleme? Nos a válasz igen!
Ennek két oka van:
Az egyik, hogy a készített szappan érése során szükség van arra, hogy víz párologhasson belőle, márpedig ahol víz párolog, ott illóolajból még több távozik a levegőbe. Másrészt az elszappanosítási reakció nem bánik kíméletesen az illóolajok némely alkotóival sem .

Mivel a narancsos fahéjas szappanomra nagy volt az érdeklődés elkészítettem egy újabb adagot.
Összetevők minimálisan változtak extra ápolóként még több shea vajat adtam hozzá, és mivel az érési idő alatt az illat nagy része elpárolgott így több fahéjat raktam hozzá ami természetesen a színét is más irányba vitte :)
De azt gondolom ez nem olyan nagy baj !

2013. március 14., csütörtök
Szappanjaim!!
Himalája só szappan
Himalája Sószappan:
Problémás,
pattanásos a bőröd?
Kitágultak
a pórusaid?
Használj
rendszeresen sószappant, és az eredmény nem marad el!
Száraz bőrnél lezárja a bőr felületét, nem engedi kipárologni a nedvességet. Zsíros bőrnél harmonizálja a túlzott faggyú termelődést. Pattanásos bőrű fiataloknál segít, egyensúlyba hozza a hormonháztartást.
Gyulladáscsökkentő és baktérum ellenes hatású. Serkenti a vérkeringést, frissebbé varázsolja a bőrt. Pikkelysömör, ekcéma, neurodermitisz, allergia, gomba szőrtüsző gyulladások, herpesz, rovarcsipés kezelésére kiváló.
Arcápolás: Nedvesítsd be a sószappant és közvetlenül azzal kend be a tiszta bőrt, vagy kend a kezedre, és azzal vidd fel. Fel is oldhatod, ezzel a tömény oldattal kend be az arcod. Hagyd megszáradni! A kezdeti csípő érzést a bőr irritációja okozza, amely 2-5 percen belül elmúlik. A bőrön kikristályosodott sót a száradás után finoman pergesd le kézzel, esetleg ruhával. Ha feszül a bőröd ne kenj rá azonnal olajat, várj kb. 20 percet. Ennyi idő alatt megindul a faggyú termelődése, és elmúlik a feszülő érzés. Bőrödre ne kenj krémeket.
A só előidézhet kezdeti rosszabbodást - még több pattanás, gyulladás - ne ijedj meg, ez a méregtelenítés jele.
Halvány rózsaszín árnyalatát a rózsaszínagyag adja. Illatáról pedig a kubeba illó gondoskodik.
Mindent tudó Kamilla
Sikeresen használhatod bőröd frissen és tisztán tartásában.
Nagyon jó hatású bőrfertőzések, bőrgyulladások kezelésében. Remek
segítség a pattanásos bőr ápolásában, körömgyulladások eltűnését is
hatékonyan segíti elő.
A szükséges folyadék menyiséget természetesen a jó erős kamilla főzet adja.
Pálmavaj, kókuszvaj, szőlőmagolaj, ricinusolaj, oliva olaj, és extra ápolóként shea vajat tartalmaz.

Rózsaszín agyagos szappan
Rózsaszín
agyagos szappan ylang ylang illóval
A rózsaszín agyag színét a benne lévő vasoxid adja, melynek enyhe összehúzó, fertőtlenítő hatása
van.
Az agyag olyan, mint az itatóspapír, kivonja a mérgező, káros anyagokat.
Kiváló méregtelenítő. A bőrön keresztül kivonja a szervezetünkben lévő káros anyagokat, és ásványi anyagokat juttat a szervezetünkbe.
Hatása:
Méregtelenítő, fertőtlenítő, sebgyógyító, energetizáló és fiatalító
Az agyag olyan, mint az itatóspapír, kivonja a mérgező, káros anyagokat.
Kiváló méregtelenítő. A bőrön keresztül kivonja a szervezetünkben lévő káros anyagokat, és ásványi anyagokat juttat a szervezetünkbe.
Hatása:
Méregtelenítő, fertőtlenítő, sebgyógyító, energetizáló és fiatalító
Extra ápolóként szőlőmag olajjal egészítettem ki.
A legjobb érett száraz bőrre, tele van E vitaminnal, magas antioxidáns hatásának köszönhetően nagyon jó az öregedő bőrre!!
Javítja a bőr rugalmasságát, regenerálja a kollagén szöveteket!
Kávés Szappanom
Kicsit lemaradtam az írással, de nem azért mert lustálkodtam :)
Szereztem néhány (számomra) új alapanyagot és azokkal próbálkoztam.
Ő a kávés szappanom
Jó erős kávét főztem ez adta a szükséges folyadék mennyiséget, továbbá: kókuszolaj, olivaolaj, szőlőmagolaj, és a kakaóvaj került még bele.
Nagyon szuper ápoló szappan lett belőle az én bőröm legalábbis imádja!

2013. február 15., péntek
Szappanláz
Azt hiszem teljesen magával ragadott, ez a szappanozási láz.......:)
A minap bevásárlás közben azon kaptam magam, hogy az olajokat kínáló polc mágikus erővel vonz és mikor felfedeztem, hogy "ilyen még nincs nekem" lelkes öröm lett úrrá rajtam!
Úgy tűnik a fűszeres polc is valóságos kincses bánya lett számomra,sőt amiről eddig a sütemény jutott eszembe most az is mind a szappanomba kívánkozik, így a vanília rúd, sáfrány és társai mind a kosaramba kötöttek ki!!
Persze ez otthon is folytatódik rájöttem mi mindenre jó egy zöldséghámozó vagy egy kőműves lapát...... nem találjátok ki ? Remekül lehet vele szappant darabolni :)

2013. február 14., csütörtök
A nagy teszt
Végre eltelt az a hosszú várakozással teli idő és végre kipróbálhattam az első szappanomat.
Ahogy az meg van írva először csak kézmosással teszteltem. És mivel semmi furcsát nem tapasztaltam, azon kívül, hogy selymesen puha lett a kezem tőle így aztán nem maradt más mint a nagy fürdőpróba :) A bergamott a kedvenc illataim közzé tartozik! Így nem kérdés hogy a szappanka is a kedvencem lett!
Valentin nap lévén ha már az illatát nem is tudom közzé tenni marad a látvány!
Boldogságos Valentin napot kívánok minden kedves olvasómnak!!!

2013. február 13., szerda
Az első szappanok
Miután nyakamba vettem a szappankészítés összes nyűgét és szépségét hozzá láttam az első szappanokhoz.
Mindent gondosan előkészítettem. A lúgoldás volt számomra a mumus, hiszen fogalmam sem volt róla, hogy hogyan reagál majd ha vízzel érintkezik.
Szerencsére semmi váratlan nem történt, úgy tűnt, minden úgy alakul, ahogy az meg van írva.
Szépen formába öntöttem és izgalommal vártam a másnapot, hogy meglássam mit is alkottam.
És íme az eredmény:
Úgy tűnik nem is olyan rossz:)
Már csak azt a néhány hetet kell kivárni, hogy ki is próbálhassam.

Néhány szó a használt anyagokról.
Igyekszem a lehető legtermészetesebben elkészíteni a szappanjaimat ahogyan én használom őket.
Egyedi igényeket is kielégítek. Íme egy kis segítség mire van szüksége a Te bőrödnek
Gyakran használt olajok:
- Kókusz olaj:
Biztosítja a csodás habzást keményíti a szappant.
-Oliva olaj:
Köztudottan lágyítja fiatalítja a bőrt, Finom lágy állagot biztosít!
-Ricinusolaj:
Hidratálja a bőrt, és lágyítja a szappan állagát. Nagyon jó bőrkondicionáló!
-Kakaóvaj:
Nagyon kellemes csoki illata van. Keményíti a szappant és lágyabbá teszi a bőrt, csodaszer a száraz bőrre!
-Szőlőmagolaj:
Anélkül táplálja a bőrt, hogy zsíros után érzet maradna. Legjobb az érett száraz bőrre. Tele van E vitaminnal, és magas antioxidáns tartalmának köszönhetően nagyon jó az öregedő bőrre.
-Sheavaj:
A legjobb ápolója a bőrnek, és kemény állagot biztosít a szappannak. Magas az A és E vitamin tartalma. Száraz és öregedő bőrre ajánlom! Hatékony az ekcéma és pikkelysömör ellen. Jól regenerálja a bőrt, és gyulladás csökkentő hatású.
-Mandulaolaj:
Minden bőrtípusra jó, kiváló babaápolásra. Leginkább száraz, érzékeny bőrre alkalmazzuk.

2013. február 10., vasárnap
Kezdetek
Nagyon régóta foglalkoztatnak a házi készítésű natúr szappanok.Imádom a vásárokban nézegetni a szebbnél szebb illatos szappanokat.
Mivel teljesen mániámmá vált úgy döntöttem kipróbálom én is milyen lehet elkészíteni egy egy ilyen szappant.
Hetekig tanulmányoztam mit hogyan kell csinálni hogy a lehető legkevesebb hibát kövessem el.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Blogarchívum
-
▼
2013
(30)
-
►
március
(14)
- Szappanok érési ideje
- Superfat
- Zöldagyagos kecsketejes szappan
- Végre személyesen is bevethettem magam egy üzletbe...
- Csipkebogyós, hibiszkusz szappan
- Rózsafa szappan
- Baba szappan
- Illatosítás
- Mivel a narancsos fahéjas szappanomra nagy volt az...
- Szappanjaim!!
- Himalája só szappan
- Mindent tudó Kamilla
- Rózsaszín agyagos szappan
- Kávés Szappanom
-
►
március
(14)